#Post Title #Post Title #Post Title

Meleg van, de nagyon!


Az utolsó Spanyolországban töltött napokban, hetekben csak egy gondolat mozgatott minket: menni, menni. Hogy minél több dolgot lássunk, mielőtt hazamegyünk. Mert az ugyan nem kétséges, hogy vissza fogunk még jönni - de az egyáltalán nem biztos, hogy éppen Andalúziába. Akkora nagy ez az ország és annyi szépség van benne!

Amikor Mijasba költöztünk, olyan közelinek tűnt egy csomó izgalmas város: Sevilla, Granada, Cordoba. Mintha pattogó cukorkák olvadnának a számban, amikor kimondom ezeket a neveket, tele izgalommal, egzotikummal, hagyományokkal, tradíciókkal és persze csodálatos látnivalókkal.
Aztán persze hamar kiderült, hogy megcsalt minket a szemünk, ezek a városok ugyan közelinek tűnnek, de azért meglehetősen sokat kell utazni, hogy odaérjünk. Három óra persze nem a világ vége, de ha egy nap oda-vissza kell megtenni, az már hat, és ha a köztes időben erőltetett menetben várost nézünk, akkor az már elég durva program, különösen annak, aki vezet.
Ősszel-tavasszal is neki-nekivágtunk Spanyolországnak, de valahogy mindig közbejött valami: eső, szél, leckék, betegségek. Az a néhány alkalom persze, amikor mégis sikerült összehozni egy kis városnézést, mind, mind csodás volt.
Különösen azért, mert addigra ráuntunk a tengerpartra. Igen, azt hittem mindig ugyanolyan izgalmas marad a hullámok moraja, a homok forrósága, a sós víz illata és persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy közömbös lettem iránta, mert minden ízében döbbenetesen szép, és bele tudok olvadni az egész lelkemmel - de a tenger valahogy lassan a mindennapok része lett, és nem számított többé programnak, ha csak odamentünk. Többet akartunk. Nem is sejtettem mennyire, míg el nem mentünk Granadába.
Gyakran van úgy, hogy nem is tudja az ember, hogy hiányzik valami az életéből, csak érzi, hogy valami nem az igazi. Így voltam én Spanyolországgal sokáig. Hogy jó itt, mert van napfény, tenger, homok, terasz, jó kaják, kedves emberek, de valami mégis zavart. Nem volt ez egy égető hiány, ami miatt szenvedni kell, vagy ami megkeserít mindent. Egyszerűen éreztem, hogy most nem bűvöl el annyira Spanyolország, mint amikor 15 éve itt jártam, de valljuk be, annyi minden változott azóta. Most például alkalmazkodni kell három gyerekhez, én se vagyok már olyan fiatal, és igen, sok dolgot láttam már azóta, már nem esek hasra egy gótikus katedrális vagy egy középkori vár puszta látványától.
Azt hittem csak ennyi az egész. Változtak az idők, változtam én is, nyilván ezért látom másmilyennek Spanyolországot is.
Aztán elmentünk Granadába és azt éreztem, hogy visszamentem az időben.
Minden újra olyan színesnek, illatosnak, izgalmasnak tűnt, mint amikor először kerültem Spanyolországba. Szinte transzba esve jártam az utcákat, néztem a régi házakat, a kis árnyas, szökőkutas udvarokat, a repkénnyel befuttatott házakat, a régi macskaköveket, a romos házfalakat és mindent, minden, ami arról árulkodott, hogy itt már ezer éve élnek, építkeznek, szeretkeznek az emberek a házfalak mögött.
Ez hiányzott nekem. Az idő nyoma. A múlt lehelete, a kőbe faragott idők nyoma, ami egyedivé tesz egy helyet. Ez az a Spanyolország, amit először láttam, ami elbűvölt és amit azóta is kerestem. Nem a Costa, ahol minden új, tiszta, szép és csilivili, hogy tessen a turistáknak és költsék a pénzük. Nem a tengerpart, nem a homok, nem a napfény, amit én szeretek ebben az országban, hanem a hagyomány, a legendák, a régiségek, az a megfoghatatlan titok, ami kényezteti a szemet és a lelket. Persze, az se mellékes, hogy itt a tenger és egy kicsit sem bánom, hogy mi a Costára költöztünk, mert ez sokkal élhetőbb háttér három gyerekkel, mint egy sikátoros kis utca.
De ha valaki csodát és múltat akar látni, akkor ahhoz bizony be kell menni a kontinens belsejébe, mert a Costa csak díszlet a turistáknak, akik hozzák a pénzt és akikben nincs is mindig igény arra, hogy többet lássanak. Elég nekik a tenger, a napfény, a jókedvű, laza pihenés. Ez az, amiben Spanyolország tényleg jó. Megbízható napsütés tíz hónapon át.
De ez nem az, amit én keresek, ha útnak indulok. Nem a felszín, hanem a mélység.
Csak hát Spanyolország meleg. Nem kicsit. És ahol nem fúj a minden enyhítő tengeri szép és nem párásítja a levegőt a tenger felől érkező köd, ott bizony ez a hőség kegyetlen lehet. Errefelé új értelmet kap a déli szieszta. Itt, a kontinens forró belsejében nem a spanyol lustaság jelképe, hanem a túlélés egyetlen eszköze.
Olyan meleget, mint Granadában sehol, soha nem érezem még. Mintha forró ólomban jártam volna, egy óra séta után minden egyes lépés szó szerint fájt, össze kellett szedni minden erőmet, hogy ne roggyak le az első kávézóban, ahol napernyőt tesznek az asztalok fölé. A napszemüveg, a kalap semmit se segített, a város minden kőből faragott épülete, minden fémből készült korlátja, minden betonból öntött útja tűzforróvá vált és kegyetlenül égetett. Kibírhatatlan volt. És a hőség később se csitult. Magyarországon számíthat arra az ember, hogy este 6-7 körül már kellemessé csendesedik a forróság - Spanyolországban ez a csúcspontja a melegnek, a nap legkibírhatatlanabb időszaka és este se jön el a hűvös enyhülés. A forróság állandó.
Egy nap városnézés után átlagosan két nap kellett hozzá, hogy új erőre kapjunk. Minden estére megfájdult a fejünk, hiába ittunk literszámra a gondosan behűtött vizet, hiába volt mindenkin kalap, hiába hordtuk a napszemüveget. Semmi nem védett meg és tette elviselhetőbbé a városnézéseket. A sok-sok szépség felét se tudtuk felfogni, befogadni, de persze ettől még mentünk hősiesen, amikor csak tudtunk. És egy pillanatát se bántuk meg annak, hogy eltávolodtunk az enyhítést nyújtó medencétől. Már csak azért is, mert a köztes napokon olyan nagyon jólesett belecsobbanni a vízbe, amely már régen nem volt még csak hűvös se. Forró lett minden. De hát ez a nyár lényege és ez jó. Még akkor is, ha itt, Andalúzia déli részén 45 fokra is simán felkúszik a hőmérő higanyszála. Hőség van. Riadó nincs, hát mi se sokat panaszkodtunk. Ha nem bírtuk megálltunk, fagyiztunk, ittunk és pihegtünk kicsit. És néztük, hogy rohangálnak a gyerekek. Merthogy nekik simán ment az is, még a 45 fokban is.
[ Read More ]

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...