 |
Imádtam a nyüzsgő, éjszakai Adrássy utat, és hogy mindig fel tudtunk fedezni valami újat. Soha nem a nagy múzeumoknál álltunk sorban (két pici gyerekkel esélytelen lett volna), inkább csak sétálgattunk, hallgattuk az utcai koncerteket és bementünk, ahová csak lehetett, nyitottan arra, ami adódik. A legnagyobb élményünk az volt, amikor az Andrássyn hazafelé sétálva láttunk egy kicsi, sötét mellékutcát, ami végig volt rakva teamécsesekkel. Követni kezdtük a gyertyafényt és két utcával a lakásunktól felfedeztünk egy addig soha nem látott múzeumot. A Vám és Pénzügyőrségét, ahol az udvarban rézfúvós banda trombitált ránk, amint beléptünk. Igazi Szentivánéji kaland volt. Ilyesmi Spanyolországban nincs. Van viszont helyette valami nagyon más.
Errefelé a tengerparton szokás ünnepelni Szent Iván éjszakáját, nagy piknikezéssel, tábortűzzel és éjféli tengerparti fürdéssel.
Be kell vallanom, a tengerparti piknikkel kapcsolatban fenntartásaim vannak. Persze nagyon jól néz ki, úgy elméletben - egyszer mi is kipróbáltuk, de a vége az lett, hogy minden, de minden telement homokkal. Nem csak a pokróc, ahol ültünk, de a kaja, a tányérok, a poharak. Minden. Hiába voltunk tele finomságokkal, mindent elrontott, ahogy ropogott a finom, tengeri homok a fogunk alatt. Lehet persze jobban vigyázni, de be kell vallanom, nem csak a hároméves volt az, akit nehezen lehetett fegyelmezni, és megértetni vele, hogy a kicsi kezében hozott homokot ne rakja pokrócra, de cigánykerekező nagynak is porzott a lába nyoma és a takaróra ugró középső is hozott magával egy adagot. Sőt, nem szépítem. Még mi, nagyon vigyázó felnőttek is kavartuk, szórtuk a finom tengeri homokot, jutott is mindenhová belőle. Persze így is jól éreztük magunkat, mert nincs mit nem szeretni azon, ha az ember nézi a hullámokat, hallgatja a morajlásukat és közben melegíti a fejét a nap, lábát a homok és még finomakat eszik is közben. Csak hát ugye ... homokot enni nem jó. Meg is fogadtuk - legközelebb a parton eszünk, a tengerben fürdünk és a kettőt nem keverjük.
Szóval azt rögtön tudtuk: piknikezni ma este nem fogunk, bármit is mond a hagyomány. Sőt, tűzrakást is passzoljuk, bármilyen romantikus is, mert Bende úgyse ül meg a seggén, míg mi felváltva bambulunk a tűzbe és a tengerbe, miközben finom bort iszogatunk. Neki szaladnia kell, mi meg megyünk utána. Ez a program már jó régen, bárhová is megyünk. De abban reménykedtünk, hogy ez a Szent Iván éj még így is jó lesz. És nem tévedtünk.
Este 10-kor indultunk le a partra - de ez azért errefelé nem olyan brutálisan késői időpont. Kezdjük azzal, hogy csak akkor kezdett lemenni a nap, és feljönni a hold. Az a "majdnem Szuperhold", amivel tegnap tele volt Facebook oldalam és amit tegnap is meg is néztünk a tengerpartról. Azt mondják, hogy évente 2-3 alkalommal közelebb van a Hold a Földhöz, mint egyébként és ha telihold van ilyenkor éppen, akkor 14%-kal nagyobb a Hold, mint máskor és 20%-kal fényesebb.
Ilyen pontos számokat nem tudok mondani, de tény: a Hold szép volt. Fényes és nagy. Szombat este Mijasból csodáltuk meg, de mivel az egy csendesebb szakasz, gondoltuk, Szent Iván éjjelén menjünk be inkább a tömegbe, így a közeli nagyváros, Fuengirola tengerpartját néztük ki magunknak. Nem csalódtunk. Rengetegen voltak - de mivel a tengerpart se kicsi, ezért mindez egyáltalán nem olyan fullasztóan kellemetlen zsúfoltság volt, ami megöli az ember élvezetét - csak annyi, hogy érezzük, itt most nagy buli van. Tábortüzek mindenütt, zene, sok fiatal, sok családos, rengeteg sátor, piknikasztalok és persze mindenki fényképezte a Szuperholdat, és a bikinis csajokat, akik persze már éjfél előtt is ott lubickoltak. 15-20 méterenként persze ott álltak a vizimentők is - gondolom éjfélkor, amikor elindul a nem túl józan tömeg neki a víznek, akad munkájuk is.
Zsongott az egész part, voltak, akik fociztak, mások tollasoztak a holdfényben, az én kedvenceim azok voltak, akik beástak egy óriási ülőlabdát a homokba, hogy annak csak a teteje látszott ki, arra ugrottak rá, vettek belőle lendületet és szaltóztak nagyokat a homokba.
Persze a piknik kontra homok harcot sokan vívták itt is - hiszen elég egy labda után vetődő gyerek, egy kicsit felszóródó homok, hogy egy egész szendvicsestál homokba fulladjon, így a legtöbben asztalt hoztak, vagy épp felfordított hajókra pakoltak. Persze grilleztek is sokat, ki rendes felszereléssel, mások csak a homokba ástak egy gödröt, rá egy rácsot és már pakolták is a hambihusikat. A gyerekek ugráltak, szaladgáltak, be a tengerbe, ki a tengerből néztük a holdat, azt, hogyan ugorják át az emberek a tüzet, ki nagyobbat, ki kisebbet és megbeszéltük velük, hogy majd később, ha nagyobbak lesznek, akkor majd nekik is szabad lesz, de egyenlőre inkább csak maradjunk a tengeri fürdésnél. Az se volt rossz.
Az éjféli nagy fürdőzést persze nem tudtuk megvárni - Bende elálmosodott. De szerencsére nem lett hisztis, csak onnantól szépen fogta a kezem és jött mellettem a kocsi felé. A késő esti tengerezés egyetlen átka, hogy nem lehet fürdés nélkül ágyba tenni a gyereket. Muszáj lemosni a homokot. Így fél 12 is lett, mire leoltottuk a villanyt. Igaz, akkor már egyetlen nesz se hallatszott a szobából. Amint párnát ért a fejük, elaludtak, mint a bunda. Így ünnepeltük mi San Juan ünnepét, ahogyan soha eddig még nem.
