#Post Title #Post Title #Post Title

Andalúzia kincsei 2. - Torcal


Elképesztő dolgokra képes a szél és a víz, ha van pár millió éve és megfelelő alapanyaga. Mondjuk egy kis tengerfenék mészkőből és kalcitból, amit egy heves földrengés 150 millió évvel ezelőtt 1300 méter magasra emelt. Azóta formálódik folyamatosan a Torcal, Európa legszebb karsztvidéke. A végeredmény? Lélegzetelállító.

Újra és újra rá kell döbbennem, hogy lehet bármilyen szép az, amit az ember alkot, de természet anyánkkal semmi nem tud versenyre kelni. Olyan monumentálisat, elképesztően hihetetlent nem tud senki elképzelni, pláne megvalósítani, amit ő. Teljes transzban sétálgattunk ebben a Nemzeti Parkban, újra és újra elképedve azon, amit látunk. A negyedét se jártuk végig, mert az egész napot itt tudtuk volna tölteni. Most csak pár óránk volt rá - azt hittük elég lesz, mert csak pár kövecskét látunk majd. Tévedés volt. Erre a helyre az egész napot érdemes rászánni.
Antequerra mellett található ez a 17 négyzetkilométeres nemzeti park. A belépő természetesen ingyenes, de van egy kis oktató központja, ahol megnézhetünk egy meglehetősen érdekes jól összerakott kiállítást arról, hogyan is alakultak ki ezek a formák, milyen volt az élet itt 150 millió évvel ezelőtt, milyen őshalak maradványait lehet megtalálni a kövekben, hogyan éltek itt az ősemberek és milyen növények-állatok élnek itt ma.
Olyan színes-szagos kiállítás ez, amihez hasonlóan jót itt Spanyolországban még nem láttam. Sajnos csak a főcímek vannak angolul - a lényeg megértése pedig erőteljes spanyoltudást igényel, de a képeket nézegetve is elég sokat ki lehet bogarászni. A gyerekek persze a sok gombbal működő elfoglaltságot élvezték legjobban - a szagautomatát, ahol a legfontosabb vadvirágok illatát lehetett beazonosítani, vagy a zajsarkot, ahol a szél, az eső hangját lehetett meghallgatni. Van egy kis boltocska is, ahol lehet venni pár emléktárgyat - bár nekem nagyon furcsa, hogy a legtöbb cucc vitrin mögött van és kérni kell az eladót, hogy mutassa meg. És nem törékeny vázákról beszélünk, füzetek, tollak és más ilyen kis filléres vacak is üveg mögött van, elérhetetlenül. Nem nagyon értem ennek a logikáját - de a legtöbb múzeum-shop errefelé tényleg így van kialakítva, ami szülőszemmel amúgy nem feltétlen baj, amit nem tudnak kézbe fogni a csimoták, azt nem is nagyon szokták kérni sem.


A központ mellett van egy nagy parkoló és innen indul három túraútvonal is. A túra megtételéhez érdemes kalapot, napszemüveget és erős cipőt is vinni, az út maga ugyanis pont olyan köves, mint az egész környék. Egy különbség van csak - a sok látogató már síkosra csiszatolta a lábával, ezért ezeken nagyot lehet esni, ha megcsúszik az ember lába. Babakocsival járhatatlan, járni tanuló, bizonytalan léptű gyereknek veszélyes. De egy Bende-féle hároméves már elég ügyesen megküzd ezzel a tereppel, a nagyobbak pedig különösen élvezni fogják, hogy elég könnyen fel is lehet mászni az alakzatok jelentős részére.
Mászik is mindenki - fotózkodni, napozni, piknikezni. A kövek kellemesen melegek, rengeteg van belőlük és az egész hely olyan, mintha egy másik bolygón járnánk, óriások országában, ahol kavicsokból építenek tornyot a gyerekek, vagy a dzsungel mélyén, ahol egy kanyar után titokzatos őskori város bukkan elő.


Egészen elképesztő, hihetetlen formákat alakított ki itt a természet. Az ember folyamatosan kérdezgeti magától, hogyan lehetséges az, hogy még nem dőlt össze az egész, hogyan állhat meg azon a kicsi kövön az a nagy, miért nem billen le a torony. A legjobb, amikor sok-sok lapos kő van egymáson - nem feltétlen a nagyság szerinti sorrendben.
Megjegyzem - az omlásnak azért vannak jelei - láthatóan mozog, változik ez az egész hely. Sok összedőlt kőhalmot is látni, olyanokat is, amelyek már egészen a hihetetlenig meg vannak dőlve, és az is izgalmas, ahol látni, a vízszint nem egyenesen, hanem ferdén van, bizonyítva, hogy a földrengés ereje, amely összevissza dobálta az itteni köveket, nem feltétlen a rendrakás híve volt.
Sok alakzatnak neve is van - szfinx, teve, kancsó. De mi magunk is beleláthatunk történeteket, figurákat a néma kövekbe. Az én lányaim, akik amúgy is élénk fantáziával vannak megáldva, élvezettel mászkáltak magasra, találtak ki történeteket arról, mi is történhetett ebben a kővé változott városban. Ehhez még hozzáteszem, hogy vad orchideát, hegyikecskét, sasokat is lehet itt látni, és olyan jókedvűen trillázós, füttyögős madárkoncertet hallgattunk, amit még soha egész életünkben. Kihagyhatatlan, örök élmény volt, életem egyik legszebb, legemlékezetesebb kirándulása, amit azt hiszem öregkoromig nosztalgiával fogok emlegetni.


Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...