Három gyerekkel irány Spanyolország!

Amikor ideköltöztünk az óriáscsótánytól rettegtem. Nem is kicsit. Azóta szembenéztem már a félelmemmel, de szerencsére nem a saját lakásunkban futottunk össze, csak az utcán láttuk fürgén másznni. Hozzánk eddig még nem tévedt be efféle rettenet. De azért élet van errefelé, és bizony állatból is nem kevés él felénk.

Spanyolországban sokféle meglepő állat él. Én mondjuk nem tudtam, hogy itt él Európa legnagyobb farkasállománya, de azt sem, hogy flamingók is fészkelnek errefelé (egy óriási rezervátumban élnek vadon, elképesztően szép hely!). Krokodilparkban is voltunk már (majd azt is megírom milyen volt!) de az szerencsére az errefelé nem honos. Majmok csak Gibraltáron vannak, róluk se írtam még - pedig emlékezetes kalandunk volt velük.
Vadkecskét, mufflont is láttunk már kirándulás közben, és az például nagyon izgalmas látvány volt. Egyszer csak padlófékezett a férjem, kiugrott a kocsiból és izgatottan mutogatni kezdett egy közeli hegy tetejére, amin ott ugráltak. Nem is egy, kettő, egész csorda. Persze mire előszedtük a fényképezőgépet, felraktuk a teleobjektívet, a banda nagy része már elszökellt. Különösen azért volt jó, merthogy ezekről tanultak már a lányok a suliban, tudták, hogy élnek itt, de azért látni mégis már élmény.
De akkor is jól jött a teleobjektív, amikor egy csapat villanyvezetéken ülő madarat akartunk lefotózni és csak a képbe nagyítva derült, amit szabad szemmel nem láttunk, hogy ezek nem galambok, vagy verebek, hanem valami eszméletlen színes, vörös szárnyű, zöld testű szépségek. Bár ezek nem papagájok, azért azokból is elég sok repked errefelé. Na, nem olyan nagyok, mint amiket az állatkertekben lehet látni, meg nem is hullámosak, amiket otthon lehet kapni, inkább zöldek, piros fejjel és nagyon hangosak. Reggelenként csak úgy zeng tőlük a környék, amikor elkezdenek csiripelni.

 
Esténként is van persze koncert, akkor a békák kórusa zendít rá a változatosság kedvééért. A házunkkal szemben ugyanis egy hatalmas golfpálya van, nagy tóval, kacsákkal, ebben él egy egész békakolónia, akik imádnak zenélni. Ez engem kicsit sem zavar.
Annál inkább az, hogy a nagy édesvízi tó kellemes lakhelye lett egy rakás szúnyognak, akik boldogan repkednek be a lakásba a vérünkért, pedig ez a tengerparton amúgy nem lenne olyan magától értetődő veszély. (Nincs sok, de ugyebár szúnyogból egy is bőven elég, hogy elrontsa az ember egész estéjét a döngicséléssel.)
A legtöbb mesterséges tóban persze aranyhalak élnek - "óriáslolák" mondja rájuk Bende, arra utalva, hogy a mi Lola nevű aranyhalunk alig volt ötcentis, ezek meg simán 4-5 szörös méretűek. De eszük ennek is van, ha embert látnak, már gyűlnek is köré a kajáért. Amúgy jól megférnek a tenyérnyi teknősökkel is, anélkül is ritkán látunk tavacskát.
A leggyakoribb állat persze a macska. Kinn lustulnak egész nap az utcán, senkitől nem zavartatják magukat. A pedikűrösnél, akihez járok például egy hatalmas szürke sziámi szokott aludni a kirakatban. Nem az övé - csak minden nap odajár. Etetik is persze, szeretgetik is - az meg olyan hangosan horkol néha, hogy csak lesem, milyen kényelmesen él. A macskákat amúgy virtuálisan gyűjtjük is, mindegyiket le kell fotózni, amelyiket látjuk. Jó sok spanyol macskánk van már így - meg is ígértem, hogy nyáron, a macskás lapbookba majd felhasználjuk a képeket.

Ezeknél persze egzotikusabb állatok is vannak errefelé. A barátnőm múltkor egy félméteres kígyóval találkozott az úton, amikor jött hozzánk (mi még szerencsére nem láttuk) a fiam pedig egy nyuszit szúrt ki, aki a ház előtt kóborolt. Ez még húsvétkor volt, magyarázta is szegény Bende, hogy akkor a nyuszi most tojást tojik? Ilyenkor mindig sajnálom kicsit, hogy behülyítjük szegény gyerekeket, de sajnos nincs visszaút, a magyar szokások szerint nyúl bizony tojással szaporodik. Nem ronthatom el épp én az össznépi játékot.
De múltkor egy körülbelül karhosszúságú kaméleonszerű állatot is sikerült megfigyelnünk kirándulás közben, igaz, az egész testét csak a férjem látta, aki elsőként észrevette, mi, többiek már jóval nagyobb zajjal érkeztünk, addigra az óriásgyík (vagy mi) már bebújt a lyukba és csak a fejét lehetett látni. Ami amúgy szintén nem volt kicsi. Hiába vártuk, ijedős volt, nem mutatta meg újra az egész testét.
Persze a vadvilág a házba is belopózik - először egy gekkócsalád költözött be az erkélyre. Olyan gyíkszerű, csak jóval robosztusabb, barnább. Nem sokáig örülhettünk nekik, mert akkor még volt macskánk, aki persze azonnal elkapta a családfőt, aki meg eldobta a farkát, jó gyíkszokásnak megfelelően. Sajnos mindezt ebédidőre sikerült időzíteni, és bár a rögtönzött természetfilm izgalmas is lehetett volna, de mivel épp enni próbáltunk, mindenki étvágya elment a tragédia miatt, mert hát mégse étvágygerjesztő azt nézni, ahogy a macska játszik a félhalott gyíkkal (naná, hogy nem ölte meg azonnal, hanem még játszott vele) és figyelni, milyen élénken rángatózik a leesett farok. Bevallom, először majd elájultam, de aztán eszembe jutott, hogy erről olvastam ám, a farok azért mozog ilyen hevesen, hátha izgalmasabb a ragadozó számára, és ha azután kap, akkor a gyík elmenekül. A trükk a mi látogatónknak nem jött be, de ebben én is hibás vagyok, aki szerettem volna megmenteni a gyíkot, és ezen a macska annyira megsértődött, hogy zsákmányostul együtt elvonult, a farkat meg otthagyta nekünk nézzük csak, ahogyan mozog. Próbáltam persze menteni a menthetőt a falfehér, sokkolt gyerekeknek és meséltem a táplálékláncról, a gyíkokról és arról, hogy bizony a macska ragadozó - de azért akkor se olyan jelenet volt ez, amire szívesen emlékszem.
A hangyák nem olyan látványos látogatók, de fáradhatatlanok. Sokféle van belőlük. A hagyományos kicsik jönnek, amint akad egy morzsa a földön. A múltkor a medencéhez indultunk épp, amikor kiderült, hogy Bende ovistáskájában kifolyt a csoki és összekoszolt pár pelenkát. (Nem használja már, de mindig van azért nálunk, a biztonság kedvéért.) Nem kezdtünk el nagyon takarítani, mert nem akartunk vele időt vesztegetni, csak ledobtuk a földre, hogy majd ha visszaértünk, megnézzük, menthetőek-e. Arra értünk haza, hogy egy hangyahadsereg masíroz a csokis pelusok felé, méghozzá a ház azon részében, ahol korábban egyetlen ízeltlábú sem volt. Fogalmam sincsen, hogyan szagolták ki, és a táskában miért nem vették észre, ahol előtte fél napig dekkolt.
Vannak még az átlátszó vöröses hangyák, ezek ugyan ijesztőek, de még nem volt velük afférunk, és vannak az óriási feketék. Ezek kb akkorák, mint a hüvelykujjam körme. Szóval nagyok. És bizony ők bejárnak éjszakánként a konyhába felfedezni mindent, amit csak kinn hagyunk, szóval figyelni kell, nagyon. (Mellesleg undorító nagyot roppannak, ha az ember agyon nyomja őket... brrr)
Pókból furcsa módon még csak keveset láttunk, pedig azt hittem, hogy ez a mediterrán klíma nagyon kedvez nekik. Mert mondjuk a Balcsinál nyár végére olyan brutális, hatalmas dögök vannak mindenütt, hogy még nézni is rettenetes, vagy ha mondjuk valaki nyáron átsétál a Margithídon, akkor a korláton olyan gigapéldányokat figyelhet meg, hogy az állatkertben se lát különbeket.
Nem mondom, egy-kettő errefelé is akad - de tényleg csak mutatóban és inkább a kaszásra, mint a keresztesre hasonlítanak. Ahhoz képest törpécskék, hogy a Balcsinál este lement a nap, bementem a házba és láttam, hogy kinn, az ablakban leereszkednek a nagy potrohú dögök az ablak elé. Azokat bottal se mertem volna megpiszkálni, mert féltem volna, hogy bosszúból éjjel az arcomra telepednek és megfojtanak.
Vannak még sirályok - de csak a parton, és persze rengeteg állat a tengerben is. Borsiék múltkor a tengerpartra sétáltak le az osztályával és egy igazi delfint láttak kiugrálni a vízből. Ez mondjuk elég szuper élmény lehetett. Cápa errefelé állítólag nincs, és mi se láttunk még, de medúzát, kagylót és tengeri csillagot sem. Mármint élőt - mert a parton nagyon sok kagylóhéjat sikerült már gyűjteni, sok-sok dobozzal viszünk majd magunkkal Angliába. Van köztük egészen elképesztően nagy és teljes is - bár a legtöbbre inkább az a jellemző, hogy van egy pici hiba, törés, repedés rajta. De szerencsére ez a gyerekeket nem zavarja, attól ők még szépnek látják.
Amúgy tükröt akarunk készíteni belőle - olyat, amit négy éve egyszer már láttunk Horvátországban, de akkor a férj azt mondta, felesleges annyi pénzt kiadni érte, csinál ő majd ilyet nekem, vagy még különbet is. Én már el is felejtettem volna az egészet - nem úgy a gyerekek, akik ezzel a jelszóval azóta is lelkesen gyűjtik a kagylókat. Kíváncsi vagyok, lesz-e belőle valaha, valami. A kagylóanyag lassan már megvan hozzá. Már csak egy kis idő és akarat hiányzik. Tény, most sokkal fontosabb dolgunk van ennél - figyelni a természetet és az állatokat. Nincs is ennél izgalmasabb elfoglaltság...