Három gyerekkel irány Spanyolország!

Elhallgattam egy kicsit, mert elegem lett. Egymás után három hétvégén voltunk szobafogságban, mert mindig esett az eső. Hétközben elég normális idő volt, és napközben egyre melegebb lett, de aztán jött a hétvége és bumm. Vele együtt az eső is. Nyomasztó.

Azért persze kicsit mentünk, kirándulgattunk, de igazából elég takarékon éltünk, mert vártuk a vendégeket, akik itt töltötték a múlt hetet. Hogy majd velük. Együtt. És közben drukkoltunk baromira, hogy legalább akkor ne essen. Erre persze kevés esélyt láttunk, mert minden egyes időjárás előrejelzési oldal azt mondta, hogy zuhogni fog. Nem keveset, sokat és végig.
Szerencsére mind tévedett. Olyan gyönyörű időjárás volt, hogy ennél szebbet álmodni sem lehetett volna. Néha volt egy kis felhő, és amikor Gibraltáron jártunk, egy kicsit esett is, de az angol fílinghez ez illett is. Ezen kívül azonban nem volt komoly akadálya a turistáskodásnak.
Persze a "spanyol átok" azért lecsapott ránk. Én közvetlen a látogatók érkezése előtti napon lettem beteg, azóta is folyamatosan be van dugulva az orrom, ami napközben még elviselhető, de volt legalább három éjszaka, amikor óránként arra ébredtem, hogy fuldoklom. Bíbornak és Bendének kötőhártyagyulladása lett, olyan piros szemekkel mászkáltak, mint a vámpírok. Borsi csak köhögött és taknyos volt.
Látogatók nélkül valószínűleg többet szenvedtünk volna a saját kínjaink miatt - de így nem volt rá idő. Felkerekedtünk majd minden nap és jöttünk, mentünk rendületlenül.
És milyen jól tettük!
Különösen azért, mert közben megérkezett a nyár. De olyan erővel, hogy be kellett szereznünk egy csomó kalapot és napszemüveget minden egyes családtagnak, mert ezek nélkül itt már nem lehet elviselni a klímát. Persze a napkrém is alapfelszereltség lett, rá kellett jönnünk, hogy ha az ember egyszer nem keni be magát, azonnal leég. Még az is, aki alapvetően elég barna bőrű - Bíborka lányom, aki még soha életében nem égett le, tegnap lepirította a vállát, mert valahogy kimaradt az általános kenésből. Bendét pedig hiába kentük, így is kicsit kipirult a karja, ahol nem fedte a póló. Nekem pedig kalap nélkül nem szabad elindulni, mert anélkül garantált az egész délután tartó fejfájást. Komolyan mondom, nem hittem, hogy március végén ilyen ereje lehet a napnak.
De tévedtem. A nap vakít, süt és perzsel. Olyan idő van most errefelé, mint otthon június eleje-közepe táján. Reggel még egy kicsit hűvös az idő, ami azt jelenti, hogy a fázósabbaknak pulcsi is kell, de délelőttre felmelegszik az idő és délután már szívesen megáztatja az ember a lábát a tengerben, és a nagyon türelmetlenek (lásd Borsika lányom) még a medencébe is beugranak. Persze utána állati gyorsan tepert ki a hideg vízből, mert a napnak annyi ereje még nincs, hogy átmelegítse, de tény, hogy nagyon csábítóan néz ki, és amikor nagyon erősen süt a nap, akkor úgy tűnik, mintha ez jó ötlet lenne. Amúgy meg értem én a gyerekvágyakat, mert valóban frusztráló fél éve nézni ezt a gyönyörű, pálmafás medencét, anélkül, hogy kipróbálhatnánk. Pláne úgy, ha az ember végre húsvétra megkapja azt, amiért már évek óta könyörög, a békalábakat. És nem valami gagyi kínai piacosat, hanem rendeset a sportboltból. Megjegyzem, fogalmam sincsen, hogy azzal hogyan fog boldogulni, van-e neki valamilyen trükkje, nehézsége, így ezt majd egyedül kell kipróbálnia, de megbeszéltük, hogy erre még 1-2 hetet várni kell, hogy tényleg melegebb legyen már a vízben és benne lehessen maradni pár percig anélkül, hogy jégcsappá fagyna az ember.
A lakás se olyan hideg már, pár napja már nem kapcsoljuk be a radiátort, mégse fázunk éjszakánként, és a márványpadlón se fáj már mezítláb az ember lába. (Bár még nem is kellemes érezni a hűvösségét.) De élvezzük nagyon, hogy végre használhatjuk a nagy teraszt, kiülhetünk vacsorázni anélkül, hogy megfagynánk. Hogy végre elővehettem a szekrény mélyéből a papucscipőmet és nem kell már zoknit is harisnyát hordani.