Három gyerekkel irány Spanyolország!

Pontosan száz igét írtunk fel tegnap a táblára, spanyolórán, amikor egy összefoglalás keretében az volt a feladat, hogy gyűjtsük össze, mit tudunk már. Elképesztő szám. Mi arra tippeltünk, hogy talán 30-40-t össze tudunk majd szedni, de aztán csak mondtuk, mondtuk az újabb és újabb szavakat és tessék, a végén összejött száz. Nem mondom, hogy mindet gondolkodás nélkül nyomom, de ahhoz képest, hogy három hete járok tanfolyamra és hogy ehhez azért még jön legalább ennyi főnév és melléknév is, az eredmény nem rossz. Eljutottam odáig, hogy képes vagyok egyszerű mondatokat összerakni és nem rettegek meg, ha szóba kell állnom a spanyol szomszédokkal. Bejött, amit reméltem. Az intenzív tanfolyamon rengeteget tanultam. De természetesen én haladtam a legkevesebbet a nyelvvel, mióta itt vagyunk.

Nem tudok nem eldicsekedni Borsinak ezzel a 8 pontos dolgozatával, amit nyelvtanból írt. Spanyol nyelvtanból. Hangsúlyoznám, nem a nyelvből, nyelvtanból. A 10 pontból 8-t ért el, ami négyesnek felel meg errefelé. Ahhoz képest, hogy három hónapja még egy büdös szót se tudott ezen a nyelven, ez nem kis haladás. Az osztályban az egyik legjobb lett amúgy az ő dolgozata, lehagyva sok anyanyelvi gyereket. (Furcsa amúgy nekem, hogy itt nem pipálnak, ez a firkának tűnő jel a helyeslés jele errefelé - ami nem jó, azt iksszel jelölik.)
Nem kisebb eredmény az sem, hogy Bíbor ugyanekkor egy hétpontos dolgozatot hozott haza környezetismeretből. A téma Andalúzia közigazgatási rendszere. Durván nehéz téma volt az is, szenvedtek vele az osztálytársak is, Bíbornak se volt a kedvence - de megugrotta. Nem is rosszul.
Ezzel párhuzamosan a tanulnivalók mennyisége is meglehetősen lecsökkent. Mivel jobban oda tudnak figyelni órán, meg tudják csinálni a többiekkel együtt a feladatokat, már nincs estig tanulás. Egyre több játék fér bele a délutánokba.
Persze kinn, a ház előtt, a helyi gyerekekkel.
Fele angol, fele spanyol.
Csicseregnek is rendesen mindkét nyelven. Behallom időnként, hogy használják mindkettőt. Nyilván, az angol szívesebben, de ha muszáj, akkor spanyolul is magyaráznak. Ami nem megy azonnal, azt kézzel-lábbal elmutogatják, vagy kihasználják a többi kétnyelvű gyerek segítségét.
Egyre több spanyol szó szivárog bele a mindennapi életünkbe is. "Vale!' - kiáltják vissza, ha kérünk valamit, azaz "jó". "Cono" a környezetismeret.
Egymás között is előveszik néha a spanyolt, amikor játszanak. Merthogy a nyelvtanulás azért nekik még mindig játék. És jó móka. Élvezik.
Bende beszédében is egyre több a felismerhető spanyol kifejezés. Múltkor beütötte a fejét, és mikor vigasztaltuk, ő is hozzátette: "No pase nada" azaz semmi nem történt. De a Legóból épített kocka neki most éppen "muy grande" és ha megkérdezem, mit csináltak az oviban, akkor közli, hogy "circulot" azaz karikáztak valami feladatlapot.
Vicces amúgy, hogy velünk főleg magyarul beszél - de ha kimegyünk a ház elé, akkor a spanyol gyerekekkel, szomszédokkal újra és újra előveszi a halandzsanyelvet, de most már spanyol akcentussal és intonációval. Felviszi a hangsúlyt és úgy teszi hozzá a mondataihoz, hogy "éééé", mint egy igazi spanyol kiskölyök.
Arról fogalmam sincsen róla, hogy mit ért angolul és spanyolul, mert rendszeresen néz angol meséket, és ha időnként angolul kérek tőle valamit, akkor elég pontosan megcsinálja. De abban se vagyok biztos, hogy a spanyolja milyen szinten áll, mert amikor az utcán spanyol pasikkal haverkodik, akkor szokott nekik válaszolni is, meg nem mondom, hogy értelmeset vagy halandzsát. De elég jól el van vele.
Nekem most úgy tűnik, hogy kicsit ugyan lassabban haladnak a gyerekek a spanyollal, mint annak idején az angollal - de lehet, hogy csak azért, mert a spanyol iskolarendszer hasonló a magyarhoz. Van tananyag, frontális oktatás, tankönyv, számonkérés - és ebben a rendszerben nagyon fontos, hogy mennyit ért a gyerek és hogyan tudja magát kifejezni.
Az angol suliban ezzel szemben több volt a kreatív tárgy, a mese, az eljátszása a dolgoknak, a kísérletezés, a tapasztalás, így jobban tudtak a nyelv ismerete nélkül is belevonódni az osztály életébe, munkájába.
Mindenesetre elképesztő iramban haladnak. Különösen Borsi, aki szokás szerint két ismert szót ötféleképp rak össze és gátlás nélkül használja amit tud. Ellentétben Bíborral, aki most is inkább hallgat és úgy gondolja, hogy majd amikor tökéletesen birtokolja a nyelvet, akkor fog majd csak megszólalni. Mi emiatt nem aggódunk, mert ez volt Angliában is az ő stratégiája, és a tanárok meg is döbbentek, amikor fél év után olyan fogalmazásokat írt angolul, amivel lepipált mindenkit.
Itt kicsit kisebb a türelem - elég sokat csesztetik a suliban, hogy beszéljen többet, használja többet a spanyol nyelvet, ne beszéljen órán angolul, ne kérje meg a többieket, hogy fordítsanak neki. Ő nem érti, hogy miért nem hagyják a saját ritmusában fejlődni - a tanárok nem értik, hogy miért nem fogad szót, így most ott van némi súrlódás, de remélem, hogy ez pár hónap múlva magától elsimul.
Különösen, mert azért elég jól teljesítenek. Legalábbis szerintem Nem mondom, hogy nincs az eredményeik mögött nagyon sok munka. Hiszen ott ülnek napi hat órát a suliban, és aztán itthon is lecke, külön spanyol és néha még a magyar-angol tananyag is előkerül. De én úgy vagyok vele, hogy most van ennek itt az ideje.És látom, hogy képesek is rá. Egyenlőre nem érzem, hogy túl lennének terhelve. Jól alszanak, jól esznek, sokat mozognak, és mostanában már betegek se voltak. Nem látom, hogy megugorhatatlan akadályokat tettünk volna eléjük - viszont ha a spanyolt is megtanulják olyan szinten, mint az angolt, akkor azt számoltuk a férjemmel, hogy a Föld bolygó felén már megértetik magukat. Ami azért nem rossz...