Három gyerekkel irány Spanyolország!

Premium Blogger Themes - Starting From $10
#Post Title #Post Title #Post Title

Szeretnek olvasni a spanyolok?


Megrögzött könyvesbolt-junkie vagyok. Ha meglátom, hogy valahol könyvek vannak, szinte remegni kezdek a vágytól, hogy beléphessek, aztán pedig órákon át tudom tapogatni, szagolgatni, lapozgatni a könyveket, teljes extázisban. Ritkán jövök ki üres kézzel. De Spanyolországban bajban voltam, és nem csak amiatt, hogy a spanyol tudásom nem elég egy könyv elolvasásához (ez egy vérbeli könyv-függőt nem tart vissza a vásárlástól) hanem mert könyvesboltot találni Spanyolországban nem is olyan egyszerű.

Ezzel először a Kanári szigeteken szembesültem olyan tíz éve, amikor a barátnőm megkért, hogy ugyan már, vigyek a gyerekeinek pár spanyol nyelvű mesekönyvet. Nem tűnt ez valami nagy kihívásnak, hiszen Tenerifén elég nagy élet van, bolt meg aztán millió. De könyvesbolt? Na, azt nem találtunk.
Pedig ott is olvastak ám az emberek - a strandon csomóan könyvvel a kezükben napozgattak, és minden hotel recepcióján óriási könyves szekrények álltak, ingyen ponyvaregényt kínálva. (Pontosabban cserebere alapon működtek ezek - odateszed, amit kiolvastál, elveszel egy másikat. De nem volt ez szigorúan ellenőrizve, mikor megjegyeztem, hogy nekem nincs könyvem, de azért elvinnék egyet, mennyit fizessek, csak legyintettek, hát akkor vigyem el ingyen. Kit érdekel? Gondolom elsősorban azért, mert a legtöbb nyaraló amit elolvas, azt nem akarja hazavinni, úgyis ott hagyja. Szóval az utánpótlás az folyamatos egy szállodában. Persze főleg angol és német könyvek voltak - spanyol az nem. Gyerekkönyv meg végképp nem.)
De persze én nem adtam fel ilyen könnyen - több helyen megkérdeztük, hol van könyvesbolt, nagy vállvonogatások után a papír-írószer boltokba irányítottak minket. Ott valóban volt pár gyerekkönyv (főleg angol persze) de azért tudtunk venni pár spanyolt is. De azt a klasszikus könyvesboltot, azt sehol nem találtuk.
Persze ebből még nem vontam le messzemenő következtetést. A Kanári szigetek mégiscsak egy nyaralóhely. Jó, hát nekem könyv nélkül ez elképzelhetetlen az élet mindenhol, de azért ez valóban nem általános hozzáállás. Majd Spanyolországban, a kontinensen, ott majd találunk ilyet, mondtam magamnak.
Aztán odaköltöztünk, de könyvesbolt... hát az nem nagyon volt.
Persze a suli melletti kis papírboltban itt is lehetett találni egy polcnyi gyerekkönyvet, és ha elmentem egy nagyobb szupermarketbe, akkor annak az aljában volt egy kisebb szobányi könyvesrészleg is. De az a klasszikus, csak könyveket áruló bolt? Hát ahhoz azért az nem volt egyszerű hozzájutni.
Persze találtunk aztán többet is. A szupermarketben egy ruha és egy sportbolt között tényleg volt egy igazi nagy, színes és fényes: ahol csak angol könyveket árultak. Aztán egy kis, sötét és poros antikváriumot - szintén angol könyvekkel teli. Ok, persze értem én - angol expat környéken laktunk, nyilván volt ebben piac, pénz is. Lelkesen vásároltunk ezekben a boltokban mi is.
De hát azért valljuk be, a két piac, a spanyol könyvárus az angol mellett is simán megélne.
Kérdezgettem ám az ottani ismerőseimet, mi lehet annak az oka, hogy Angliával (vagy épp Magyarországgal) ellentétben ahol millió könyvesbolt van, Spanyolországban mintha erre nem lenne igazi igény. Hát nem olvasnak a spanyolok? Kiderült, hogy a kérdésem nem új - nem én vagyok az első, aki ezen elcsodálkozik. Ráadásul nem ez az egyetlen rejtély: mert nemhogy spanyol könyvesbolt nincs a környékünkön, de spanyol CD bolt sem. Ezek szerint se az olvasás, se a zene nem elég népszerű itt. Legalábbis önálló boltot nem nagyon képes egyik sem fenntartani.
És tényleg, akkor jöttem rá - spanyol gyerekdalos CD-t se tudtam eddig venni, pedig hát a nyelvtanulás egyik fontos alappillére a zene (szerintem) a dalok, a szavak könyebben belebújnak az ember fülébe ha sokszor meghallgatja. De aztán persze megláttam a CD-t is a szupermarketben a pénztár mellett, ahol a cukorkák voltak. Vettem is gyorsan párat - hogy aztán a szemem forgassam minden egyes alkalommal, ha belehallgatunk. Mert persze az a fajta szintetizátoros gagyi volt, amit hallgatni is fáj. (De mondjuk ez nem meglepő, az otthoni szupermarketből se vesz az ember jobbat, nem is tudom, mit vártam.)
Persze ha az ember nyitott szemmel jár, használja a gugli keresőt és a személyes kapcsolatokat, és persze szerencséje is van, akkor azért előbb-utóbb megtalálja azt a fránya könyvesboltot.
Merthogy (ne csigázzam tovább a kedélyeket) spanyol könyvkiadás van és persze hogy a spanyolok is olvasnak. Bár tény, hogy a  neten fellelhető statisztikák szerint is csak évi 45 ezer új könyv jelenik meg (Ellentétben Anglia 150 ezres adatával. A háromszoros mennyiség azért meglepő amúgy, mert Angliában másfélszer annyian laknak csak, mint Spanyolországban, tehát jóval kisebb különbségnek kellene lennie. És most ne mondja senki, hogy dehát az angol világnyelv - mert a spanyol is az, és most ebbe direkt nem számoltam bele sem az amerikai, sem az ausztrál, sem a dél-amerikai könyvkiadást.)
Mi végül a barátnőmmel Fuengirolában találtunk egy aranyos kis könyvesboltot, ahol jó nagy gyerekkönyves részleg volt. Ott aztán feltankoltam mesekönyvből, játékos feladatlapból, hogy legyen majd mit olvasgatni a lányoknak, ha hazaköltözünk.
Persze nyilván benne van az én tapasztalataimban, hogy egy kis faluban laktunk, még a mellettünk lévő nagyváros is "kicsinek" számított. Malagában azért találtunk mi is nagy, háromszintes könyvesboltot, igaz, csak egy szinten árultak könyvet, egy szint a CD-DVD részlegé volt és egy teljes szint a számítógépes játékoké. Itt amúgy elég elviselhető gyerekdalos CD-t is tudtunk venni, noha még ez sem olyan igazán magas röptű zeneileg, de hát aki csak próbaképp vesz le valamit a polcról, az néha mellényúl. Nyilván Madridban vagy Barcelonában egészen mást tapasztal az ember. De hát nekünk az Andalúz tapasztalat jutott, ahol úgy tűnik az egy főre eső könyvesboltok száma mégiscsak döbbenetesen alacsony.
Most, hogy ismét Angliában vagyunk, a spanyol könyvek vásárolására vonatkozó igény újra felmerült. Merthogy olvasni jó. Spanyolul is jó lenne, de megkérni bárkit, hogy keressen könyvesboltot, aztán menjen el, vegye meg, menjen el a postára és aztán küldje el - se egyszerűnek, se olcsónak nem nevezhető megoldás.
De hát ott a net - csaptam a homlokomra. És ott a Kindle. És mi derült ki? Hogy bizony spanyol mesekönyvet Kindle-re körülbelül 20 másodperc alatt tudok venni - egy magyar gyerekkönyv árának harmadáért. És hogy nem kell az ebayen és a spanyol amazonon keresgélnem, mert a sima angol amazonon is óriási mennyiségű spanyol gyerekkönyvet árulnak - olcsóbban, mintha Spanyolországból rendelném meg. Basszus, az külön röhej, hogy hamarabb ideér, mint amikor Spanyolországban laktam és a spanyol amazonról rendeltem könyvet. Ezt aztán végképp nem tudom hová tenni. :-)
[ Read More ]

Munka Spanyolországban


Mert hogy 27%-os rekord nagyságú munkanélküliség ide vagy oda, azért lehet találni munkát Spanyolországban 2014-ben is. Az Adeco nagy, nemzetközi HR cég összeállított egy listát arról, melyek azok a munkahelyek, ahol jelenleg is folyamatosan van felvétel.

1. Reptéri kiszolgáló személyzet
Mivel Spanyolország a turizmusból él, és a nyaralók többsége repülőgéppel érkezik, a spanyol repterek többsége döbbenetes módon csúcsra van járatva. Ennek működéséhez óriási mennyiségű emberre van szükség, akik a csomagokat rakodják, a becsekkolásban segítenek, irányítanak, takarítanak. Ehhez a munkához nem kell semmiféle különleges végzettség, de előnyt jelent az ügyfélszolgálatban szerzett tapasztalat, más reptereken töltött szolgálati idő, talpraesettség és persze a spanyol mellett az angol nyelvtudás.

2. Élelmiszeripari labortechnikus, minőségellenőr
Spanyolország Európa második legnagyobb zöldség-gyümölcs exportőre Olaszország után. És nem csak a spanyol eperről beszélek - de a paradicsom, a narancs, a citrom, az őszibarack, a saláta, a paprika, a dinnye mind-mind  népszerű termékek. Nem meglepő hát, hogy az élelmiszeripar alkalmazza Spanyolországban az ipari dolgozók 20%-t. Ahhoz, hogy az ágazat nyereségesen működhessen, fontos, hogy a termények magas higiéniai és minőségi kívánalmaknak is megfeleljenek, ehhez pedig magas szintű ellenőrzés szükséges, ezért jól képzett laborosoknak mindig akad itt munka, persze csak akkor, ha rendelkeznek a megfelelő végzettséggel.

3. SEO-SEM tanácsadó
Spanyolország sokáig ellenállt az internetnek. Még ma is jellemző, hogy az emberek a szabadidejükben inkább a tengerpartra vagy étterembe járnak, nem otthon ülnek a számítógép előtt (elég azt a munkaidőben is) ám az utóbbi időben változott a helyzet, és egyre több üzlet-vállalkozás csinál weblapot magának. Naná, a válság nagy úr. Épp ezért egyre nagyobb szükség van Search Engine Optimization és Search Engine Marketing szakértőkre. Aki nem tudja mi ez, annak nem fog ezen a területen babér teremni - akinek viszont megvan a megfelelő IT/Marketing végzettsége és fel tud mutatni némi korábbi munkatapasztalatot annak nem kell sokáig állás után járnia.

4. Telefonos értékesítő
Call center, telesales, account manager, customer service - hívják bárhogyan, a kereslet a többnyelven beszélő, telefonos üzletközésben és ügyfélszolgálatban tapasztalatot szerzett emberek számára errefelé még mindig akad munka. Ez persze nem véletlen - nem jól fizetett, stresszes, mégis monoton munka ez, ahol nagy a fluktuáció. Kevesen bírják évekig csinálni. Több fizetésre, előlépésre azoknak van esélyük, akik a spanyolon és angolon kívül legalább még egy nyelven beszélnek felsőfokon.


5.Bolti eladó
Nyáridőben, amikor a turisták hömpölyögnek a tengerparti sétányon, minden második boltban ki van téve egy cetli, hogy eladót felvesznek. Csak az jelentkezzen, aki este is ráér, mert errefelé egy boltoskisasszony gyakran éjfélig is dolgozik. Logikus: ahol napközben ilyen brutálisan meleg van, ott tényleg csak akkor indul be az élet, amikor lemegy a nap. A munkához semmiféle speciális képesítésre nincs szükség - ám azoknak van több esélyük rá, hogy felvegyék őket, akik a spanyolon kívül beszélnek még egy nyelvet - az angol mellett a kínai, az orosz és a német is elég keresett. A munka hátránya azonban, hogy legkésőbb októberben, amikor vége a szezonnak, a boltok többsége is bezár, vagy legalábbis radikálisan lecsökkenti a személyzetet.

6. Konyhai személyzet
Persze pincér és mosogató is kell folyamatosan - de ne gondolja senki, hogy az utóbbit spanyol nyelvtudás nélkül is meg lehet csinálni, ugyanis errefelé a lenézett, mocskosabb munkára is akadnak lelkes jelentkezők, akikkel nem kell megugrani a nyelvi akadályokat: ők a dél-amerikaiak és az arabok. Pincérként pedig a 2-3 nyelv ismerete alapkövetelmény. (De nem meglepő az sem, ha akár 8-10 nyelven is el tudják mondani a napi ajánlatot.) Az igazi kereslet mégsem irántuk van, inkább a magasan képzett szakácsok kapnak gyorsan munkát, akik fel tudnak mutatni pár évnyi korábbi munkatapasztalatot egy többcsillagos étteremben vagy hotelben.

7. Java programozó
Nem nagy meglepetés - nincs a világnak olyan pontja, ahol egy Java programozó ne kapna állást, és ezalól Spanyolország sem kivétel. Persze kell a megfelelő végzettség és a munkatapasztalat is, de cserébe az átlagos éves fizetés 40 ezer euró.

8. Raktári munkás
Krízis ide vagy ida, az iparnak szüksége van a kulimunásokra, akik ide-oda viszik, rendszerezik, emelgetik az elkészült cuccokat. Árufeltöltőt elég sok helyen keresnek, és ehhez semmi végzettség nem kell. De ha valaki targoncás vagy ehhez hasonló papírral is rendelkezik, akkor nagyobb esélye van munkára és jobb fizetésre is.

9. Idősápoló
Európa öregszik - és persze Spanyolország is. Ám Spanyolországban az átlagosnál is több az idős ember, hiszen rengeteg német, angol nyugdíjas is itt akarja tölteni élete utolsó éveit. A megfelelő szintű idősápolás ezért egyre jobban megfizetett szakma. Persze megfelelő végzettség és sok-sok empátia szükséges a munkához. Ha valaki csak angolul vagy németül beszélhet specializálódhat az itt élő nem spanyol nyugdíjasok ápolására is - de alapvetően jobb szeretik, ha spanyolul is beszél, aki ellátja őket, hiszen ha mentőt kell hívni, helyi orvossal kell konzultálni, akkor azért nem árt, ha szót tud érteni velük az ember.
(Az Adeco listáján nem szerepelnek az orvosok, de én úgy hallottam orvos ismerőseimtől, hogy elég nagy kereslet van orvosterületen is, hiszen mondjuk Svédországban a spanyol orvosfizetés dupláját is megkaphatják, ezért innen is vándorolnak el az orvosok.)

10. Nemzetközi projecteken dolgozó mérnök
Mérnöknek lenni valójában bárhol elég jó, de ha valaki tökéletesen beszél angolul, van 8-10 év munkatapasztalata nemzetközi cégekkel és hajlandó sokat dolgozni, nagy felelősséget vállalni, akár 100 ezer eurós álomfizetést is kifoghat.
[ Read More ]

Angliából Spanyolországba


Van abban valami sorsszerű, amikor az ember egy nap három szinte tök egyforma levelet is kap, három tök különböző embertől. Akik Angliában élnek és unják már. Az esőt, a hideget, a szelet - és vágynának Spanyolországba. Mit tanácsolok?

Írtam a leveleket sorban, igyekeztem válaszolni a kérdésekre és a végén rájöttem, hogy valójában mindenkit lebeszélek. El is gondolkodtam rajta, vajon ennyire rossz volt nekem Spanyolországban? Mert ha visszagondolok, én úgy emlékszem, valójában elég jól éreztem magam. Persze sok minden nem volt tökéletes - de hát tökéletes világ sehol nincs. Megkeserítette az életünket a sok betegség, ami lesújtott ránk, de hát betegség bárhol jöhet, az nem az ország hibája. Különben sem voltak ezek komoly dolgok - nem voltunk kórházban, vagy ilyesmi.
Ráadásul ha lehunyom a szemem, akkor ott vibrálnak a szemhéjam alatt a fantasztikus színek, a felhőtlen kék ég, a színes ruhák, mozaikok, a pálmafák smaragdja. És a tenger. A megunhatatlan, csodálatos tenger, a homokszemek a lábujjaim között, amik akkor is bekúsztak a lakásba, ha egész nap a közelében sem jártam. Az a lélegzetelállító séta, amit minden nap megtettem a lakás ajtajától az oviig, a domboldalról a tenger felé a virágtengeren át. A susnyás - mi így hívtuk, mert embernagyságú bokrokon kellett átvágni magam. Ez volt a rövidebb út.
Nem mondhatom, hogy rossz volt. Mi ugyan visszaköltöztünk Angliába, és ez nagyon is jó nekünk. De például a barátnőm, aki velünk együtt érkezett oda a mai napig ott él, munkája is van, és saját bevallása szerint soha nem akar visszatérni Magyarországra. Mert neki meg ott nagyon jó.
De hát van köztünk egy óriási különbség, ami miatt mindketten másként láttuk Spanyolországot és máshogyan ítéltük meg az ott tapasztalt dolgokat.
És nem, nem az a tény számított igazán, hogy ő tökéletesen beszél spanyolul és meg csak pár szót pöntyögök. Nyilván ez hosszútávon nagyon is fontos, ha az ember ott akar élni és dolgozni - de abban, hogy nem értettünk egyet például abban a kérdésben, hogy jobb-e a magyar suli mint a spanyol, nem a nyelvtudás számított igazán, hanem az a tény, hogy ő Magyarországról érkezett én meg Angliából.
Reggeli szertartásos kis kávézásaink során ezért hát rendszeresen három ország szokásait hasonlítottuk össze. Neki a spanyol volt az etalon - nekem viszont az angol. Nyilván mi végül ezért jöttünk vissza, ő meg ezért maradt ott. Szóval nem tudom jó szívvel senkinek azt mondani, hogy ez vagy az az ország a jobb. Kinek mi.
Én csak azt tudom elmondani, amit én éreztem. Hogy Spanyolország bizony sok szempontból Magyarországra hasonlít, és ezek mind olyan dolgok, amiket otthon sem szerettem.
Ma egy kis angol kastélymúzeumban jártunk, ahol az alagsorban egy Hyeronimus Bosch festményt őriztek. Elképesztő, csodálatos festmény volt. Tökéletes. A háromkirályok imádása. Nem üveg alatt tartották, csak egy egyszerű kis szekrénykén. Odaálltunk elé mind, és a gyerekek persze rögtön rákönyököltek erre a szekrényre, én meg persze azonnal rájuk szóltam, hogy vegyék le a kezük onnan, múzeumban nem így viselkedünk. Az idős teremőr néni is azonnal ott termett - de természetesen nem azért, hogy ránk szóljon, hanem, hogy a szerkényre, közvetlen a kép elé tegyen egy prospektust, ami a kép történetét meséli el. Odakönyökölt ő is a gyerekek mellé, úgy magyarázta, ki kicsoda a képen. Tetszett neki, hogy kérdezünk, így még egy zseblámpát is a gyerekek kezébe nyomott, hogy nézzék csak meg vele a kép hátoldalán a szürkével rajzolt, alig látható figurákat, ha rávilágítanak, akkor majd sokkal jobban ki lehet venni. A gyerekeknek persze tetszett a kép története, a néninek meg tetszett, hogy mi érdeklődünk és senkinek eszébe sem jutott, hogy ez kérem egy milliókat érő műtárgy és tessék viselkedni, vagy hogy tartsuk be a félméteres távolságot, nehogy baja essék a festménynek.
Eszembe is jutott a malagai Picasso Múzeum, ahol gépfegyveres őrök járkáltak és az én két nagylányomra (Bendét nem is vittem) olyan gyanakvással néztek, mintha két kézigránátot tartottam volna az oldalamon.
Meg eszembe jutott az Alhambra, ami szerintem a világ egyik leggyönyörűbb kastélya, de ahol a látogatókkal úgy beszéltek a teremőrök, mintha kutyák lennének, fájdalmasan durván és csúnyán. És ez bizony ott is fájt a fülemnek. Soha, de soha Angliában embert így nem hallottam beszélni egy múzeumban. Megjegyzem, másutt sem. De persze Magyarországon tudom, hogy a teremőr nagyobb úr, mint a múzeumigazgató és emlékszem, milyen vita volt abból pár éve, hogy be szabad-e vinni egy babakocsis babát a Szépművészeti Múzeumba és vajon valós veszélyt jelent-e a képekre, ha az anyuka odaad neki egy látogatás közben egy cumisüvegben tejet.
De az is eszembe jut, hogy milyen sokszor panaszolták a gyerekeim, hogy a spanyol suliban durván kiabálnak, verekednek a fiúk. És bizony csúfolkodás is van. Amikor pedig ők a tanárhoz mentek (mert hát Angliában elég erősen a fejükbe verték, hogy az önbíráskodás tilos és a panasznak megvan a maga útja) akkor a tanár közölte, hogy ő erre nem ér rá, a gyerekek meg oldják meg egymás között a problémát. Az már mondjuk speciális spanyol lazaság, hogy amikor az egyik osztály tanára fél órát késett reggel, és addig az osztály ott volt az udvaron, ahol a gyülekező van és senki az iskolából nem jött le megnézni sem, hogy ugyan miért nincsenek már az osztálytermükben.
Ezen csak nevettem - de az már felháborított, amikor az iskola kapujában az egyik tanárnéni azt mesélte a barátnőmnek, hogy bizony nagyon nehéz az angol gyerekekkel, mert buták, nem tanulnak és soha nincs felszerelésük. A dolog igazságtartalmát nem is minősíteném, hiszen egy nemzetet butának tartani önmagában nagy marhaság. De kérdem én, hol fordulhatna elő Angliában, hogy egy tanár egy szülőnek mondjuk arról beszéljen, hogy a pakisztáni vagy a szomáliai gyerekek rémesek? Nem egy barátnőjének, négyszemközt, hanem egy szülőnek!!!!!
Számomra ez felháborító volt - de nyilván aki Magyarországról érkezik, az ebben nem feltétlen látja a rosszat. Hát ez a tanár véleménye, miért is ne mondhatná ki. És igen, a gyerek védje csak meg magát, ha bántja valaki és üssön vissza. A múzeumban meg igenis viselkedni kell és kész. Nincs ezen vita.
Ha valaki nem tapasztalta meg, hogy ezt nagyon-nagyon másként is lehet, akkor elképzelhető, hogy fel se tűnik neki. Hiszen így van mindez Magyarországon is. Megszoktuk, és bár nem feltétlen szeretjük, nem tartjuk igazán kirívónak. Mint ahogyan azt sem, hogy a WC-ben nincs WC-papír (Angliában mindig, mindenhol van!) vagy hogy romlott a fagyi, amit az étteremben adnak és olyan rossz, hogy még a fagylaltmániás gyerekeim se eszik meg. Vagy hogy rosszul adnak vissza, és hiába mondom, hogy ez nem stimmel, a korábban tíznyelven beszélő pincér hirtelen minden nyelvet elfelejt és el is tűnik az étterem mélyén, én meg végül megunom, mert azon a párcenten nem érdemes idegeskedni, hát hagyjuk a fenébe.
Persze nehéz ezekről a dolgokról beszélni, mert nem akarok én folyamatosan "bezzegangliázni". Látom én egyre jobban és pontosabban, hogy nincs itt sem minden rendben, nem tökéletes ez a hely sem, és ráférne jó pár változtatás. Meg hát Spanyolországban is annyi jó dolog van, amiért lehet lelkesedni. Arról nem is beszélve, hogy óriási ország. Az, hogy én mit tapasztaltam egy andalúziai iskolában, vagy múzeumban, az nem sokat jelent. Simán elképzelhető, hogy Madridban vagy Barcelonában sokezer kilométerre onnan, Spanyolország másik végében teljesen másféle tapasztalatokat is szerezhet az ember.
De ha valaki azt kérdezi, hogy vajon van-e esélye munkát kapni Spanyoltudás nélkül, akár mosogatást is, akkor nem tudom bíztatni. Mert szerintem nincs. Mert mosogatni elmegy fillérekért is a dél-amerikai, aki ráadásul perfekt spanyol, és a 30%-os munkanélküliség idején bizony még a tősgyökeres büszke Andalúzok is. És hogy mi a véleményem az oktatásról? Szar, elavult, frontális, unalmas. Pont olyan, mint Magyarországon. Vagy egy picit talán jobb, mert modernebbek a könyvek, a kötelező olvasmányok. De a digitális táblás-csoportmunkás-sokat dicsérő angolnak szerintem nyomába se ér. A lakások olcsóbbak - de az élet (különösen a tengerparthoz közel) drágább, mint Angliában. A ruha is. Az iskola is. Alapvetően az élet olyan másfél-kétszer olyan drága. De ha valaki orvos-programozó-vendéglátós, vagy van valami nagyon jó vállalkozási ötlete, azért nagyon jól meg lehet élni. És persze magániskolák is vannak - főleg angolok. Jóval megfizethetőbb áron, mint Angliában. És igen, a nyár, a tenger, a levegő az csodás. De családi pótlék, támogatás nincs. Nem hogy annyi, mint Angliában, de annyi se, mint Magyarországon. Viszont az egészségügyi biztosítás meg drága - különösen ahhoz képest, hogy Angliában elég egy lakcím és az ember bemegy a legközelebbi háziorvoshoz és már fogadják is. A vállalkozás költsége horror, az adó magas - pont mint Magyarországon, de ez is csak akkor háborítja fel az embert, ha nem tapasztalta meg korábban, hogy Angliában viszont tényleg elég egy kockás lap és egyedül is pillanatok alatt létre hozhat egy vállalkozást nulla költséggel. A NIE számról meg nem is beszélve, ami nélkül Spanyolországban semmit nem lehet csinálni, még netelőfizetést se lehet venni - de amit most már nagyon nem szívesen adnak külföldinek munkaszerződés vagy nagyon-nagyon vaskos bankszámla nélkül.
És hogy én ajánlanám-e Spanyolországot bárkinek is? Naná. Életem legszebb hónapjait töltöttem ott, és bár nem minden percét imádtam, azért gyönyörű emlékeim vannak. Hogy visszamennék-e? Bármikor. Fogok is, nem kérdés. Hiszen annyi szépséges részét nem láttam még. De azért azt tanácsolnám annak, aki oda akar költözni, hogy gondolkodjon, számoljon és sok-sok embertől kérjen tanácsot. Mert Spanyolország nem csak tengerpart és napsütés.

[ Read More ]

2013 - A mérleg első része

Nem akartam még befejezni ezt a blogot. Annyi mindent nem írtam meg még, aminek márpedig itt lenne a helye! Élmények, utazások, kirándulások, gondolatok. Attól tartok, elszalasztottam az alkalmat. Mostanra megfakultak az emlékek.


Az utolsó pár hétben (hónapban) már nem volt kedvem, időm, módom írni - pedig annyi minden történt velünk! Rengeteg helyen voltunk, sok dolgot láttunk, és gondolat is volt bőven a fejemben arról, milyen is az élet Spanyolországban. Volt abban jó is, rossz is - de az a kavargó gondolatörvény mostanra lecsillapodott. Távol van már Spanyolország, és most fél évvel később már másként gondolok az ott töltött időre. Olyan, mint egy nagy nyaralás. Tele vidámsággal, fényekkel, színekkel. Gyakran emlegetjük, milyen is volt Spanyoloszágban az élet - és furcsa módon, minél távolabb van, annál kevésbé emlékszem arra, ami nem volt jó benne. A rosszat pedig (ha volt is ilyen) egyszerűen elsodorta az idő. Ami nem is baj - ki akarna a rosszra emlékezni!
Non numero horas nisi serenas - Csak a derű óráit számolom. Ha egyszer majd, sok-sok év múlva, öregkoromban visszagondolok arra, milyen is volt a 2013-as év, az alább képek biztosan megjelennek majd a retinámon.

Január


Ilyen szülinapot előtte még soha nem ünnepeltünk. 40 éves lett a férjem és egy nagy tengerparzi piknikkel leptük meg. Január ide vagy oda - az idő gyönyörű volt, sok napsütés, kicsi szél. Az igazságnak azonban tartozom azzal, hogy elmondjam, tengerparton piknikezni hülye ötlet. Ahogy a gyerekek szaladgáltak, a pokróc és vele együtt az összes rajta lévő kaja csupa, csupa homok lett. A gyönyörű torta csak úgy ropogott a fogunk alatt, a felét ki is dobtuk - ehetetlen volt a sok homok miatt. A gyertyákat se nagyon tudtuk meggyújtani a nagy szépben. De azért nem bánom, hogy ott ünnepeltünk, mert hát kit érdekel egy szendvics és egy szelet torta, ha ott a tenger és lehet szaladgálni és lábat pancsoltatni és homokozni! Mindezt januárban...

Február


Ahogy nézem a fotókat - februárban elég otthon ülősek voltunk. Kevés fotó készült, főleg szülinaposak. Bíborkám 11 lett, Bende három. Esős, csúnya február volt - nem nagyon szerettem, és valahogy mindig hétvégén jött a zuhé, betegek is voltunk, így nem mentünk messzire, csak Malagába, a közeli nagyvárosba futottunk át néha kicsit sétálni és múzeumozni. A Picasso Múzeumról már írtam - a Zenemúzeumról még nem. Pici az egész - de sokféle hangszert lehet kipróbálni, dobok, gitár, hárfa, xilofon és kínai nagy gong is volt. Jó volt nézni, ahogy a gyerekek átszellemülten, érzéssel nyúltak a hangszerekhez. Nagyon boldogok voltunk aznap.

Március


 A jó idővel együtt megjött a kedvünk is a felfedezésekhez. Voltunk Nerjában, ami egy hatalmas cseppkőbarlang (őskori rajzok nélkül is érdekes hely) és Gibraltárra is elmentünk, ahol egy nagy majom ráugrott Borsi fejére, jó kis riadalmat okozva (azért ezek jó nagy állatok, ha harapnak, akkor abból könnyen lehet kórház) A nagy családi kedvenc azonban a Krokodilpark lett, ahol még simogatni is lehet ilyen picike kis vadállatokat. Még nem volt teljesen nyitva a park - a kinti medencékben nem volt állat, csak a belül, de az egész hely így is iszonyatosan izgalmas volt. Mondjuk nem vártam tőle sokat, mert valljuk be, a krokodil az állatkertek egyik legunalmasabb állata - naphosszat csak alszik. Itt azonban egy pasas beugrott közéjük és bottal piszkálta őket, így támadtak, sziszegtek, megpróbálták elkapni a pasit. Engem folyamatosan a szívinfarktus kerülgetett, biztos voltam benne, hogy a szemem láttára fogja felfalni egy vadállat, de természetesen a gondozó tudta mit csinál. Volt egy hatalmas, 70 éves példány is, azért azt ő is csak félve böködte. A krokodil pedig egészen sima, meleg, száraz és nagyon puha bőrű állat. Különösen a hasánál.

Április


Minden országnak megvan a maga szórakoztatási sajátossága. Angliában kastélyba kell menni, ha jól akar az ember szórakozni, Spanyolországban pedig állatkertbe. Ebben a hónapban újra elmentünk hát a delfin showra (a vendégeink kedvéért) de a nagy élmény a Farkaspark volt. Mivel a farkas nem szívesen produkálja magát, a show rész itt visszafogott volt (némi etetés) de eszméletlen sokat megtudtunk az állatokról.A legszebb képet azonban egy kicsi, hegytető álló középkori városkában készítettük, a neve Castleville volt. Kanyargós hegyi út vezetett a parányi kis városba. Félóra alatt körbejártuk az egészet - elképesztő, hogy boltok és lakások, házak is voltak ott, árnyas kertecskékkel. A kilátás fantasztikus volt. A lányok azóta is emlegetik, méghozzá úgy, hogy a hely, ahol élni szeretnének. Mert itt igazi várúrnők lehetnének - ahogyan a szíve mélyén minden lány az.

Május


Ebben a hónapban jártunk Afrikában, (Ceutában és Marokkóban) Granadában, Rondában, Antequerrában. De amiről nem írtam még - pedig imádtuk, az a Flamingópark. Ez amúgy nem igazi park, hanem természetvédelmi terület. Tehát ez azt jelenti, hogy a madarak messze vannak - és nem lehet közelről megnézni őket, mint a budapesti állatkertben. Merthogy ezek itt élnek, vadon. Van azért egy kis múzeum, meg kilátópont (távcső bérelhető). Feledhetetlen látvány, amikor egy-egy flamingócsapat elrepül az ember feje fölött.

Június


Ha őszinte akarok lenni, június már nem a legjobb kirándulóidő Spanyolországban. Nem véletlen, hogy a turisták nagy része inkább a strandolást és a tengerpartot választja. Mi is bevetettük magunkat a hűs habokba minden egyes nap, suli után. Végre kihasználtuk a medencét, ami a lakás mellé járt. A lányok megtanultak búvárkodni, békalábazni, és persze az úszótudományuk is sokat fejlődött. Ekkorra azonban már biztos volt - nem maradunk tovább, tehát amit meg akarunk nézni, azt most kell. Ebben pedig a meleg se akadályozhatott meg minket. Nem bántuk meg, mert így nem mulasztottuk el megnézni Cordobát és az ottani mecsetet. Szerintem ez Spanyolország legszebb és legegyedibb épülete. Soha, sehol nem láttam még ehhez hasonlót - hatalmas, mesebeli, misztikus. Bár szabad volt - mégis keveset fotóztunk. Egyszerűen nem érdekelt, hogy minden egyes apró részletet megörökítsek egy géppel. A szemembe, a szívembe, a lelkembe szívtam az egészet.

Július


Ez már a csomagolás és a visszaszámlálás hónapja volt. De abba a tíz napba, amit még itt töltötünk, belesűrítettük a pakolás mellé Sevillát, a Torcalt és persze az Alhambrát. Amikor életemben először jártam Spanyolországba, akkor úgy éreztem, hogy ez a világ legszebb épülete. Talán mert korábban semmit nem hallottam róla, így elvárásom se volt. Hagytam, hogy a hely elcsábítson és rabul ejtsen. Ahogy egymás után léptem a gyönyörű kertekbe, palotákba, úgy éreztem magam, mint aki az Ezeregyéjszaka egyik meséjébe csöppent. Most egy év Spanyolország, spanyol kertek, paloták tucatjai után már nem volt éreztem ugyanazt a döbbenetet, mint egykoron, de azért jó volt visszamenni. Jó volt ezt a sok-sok szépet megosztani a gyerekekkel. Jó látni, hogy az itt töltött egy év alatt mennyit nőttek, mennyit barnultak, mennyire boldogok és vidámak minden egyes képen. Örök élmény volt nekik ez az egy év, és kicsit sem bántam meg, hogy belevágtunk.

[ Read More ]

Állati jó kifejezések - spanyolul

Nem akarom magam nagy spanyol tudornak beállítani, de ahogy tanulgatok, kezdem felfedezni a spanyol nyelv egyik vicces oldalát - ők ugyanis épp úgy szeretik az állatos szólásokat, mint mi, de természetesen egészen máshogy jár az agyuk, mint a magyaroknak!

Zöld kutya
"Es más raro que un perro verde, se pone la ropa de su abuela"
Szó szerint lefordítva ez annyit tesz: furcsább mint egy zöld kutya, aki a nagyanyja ruháját hordja.
Szóval nagyon furcsa.

Olyan, mint egy kecske
"Está como una cabra!"
Ha ezt mondják rád, nyugodtan sértődj meg, mert arra utalnak, hogy teljesen dilis, bolond vagy!

Öld meg a férget!
Nem, ez nem azt jelenti, mint magyarul! Így mondják a spanyolok, ha valaki elveri az éhségét egy kis aprósággal. Vagy ahogy ők látják, megöli a belét rágó férget pár falattal.
"A ver si con esta tapa matas el gusanillo." Lássuk, el tudod-e verni az éhséged ezzel a tapassal.

Ne légy patkány!
Ha erre szólítanak fel, azért az itt se dicséret - de a patkánykodás, az Spanyolországban nem az aljasság szinonimája, hanem a fösvénységé. Szóval adj csak öt eurót, ha nem vagy patkány!
No seas rata, déjame 5 euro!"

Meg kell fizetni a kacsát!
És a kacsa, az nem liba, vagy csirke - szóval a szárnyas állat, az errefelé nem valami nőcire utal. Amikor fizetni kell a kacsáért, akkor nem a csajozás ár-érték arányáról beszélnek a pasik, csak arra utalnak, hogy felelősséget kell vállalni az embernek a tetteiért.
Ahora me toca pagar el pato por lo que he hecho - Felelősséget kell vállalnom azért, amit tettem.

Kolbászpóráz
Magyarul azt mondjuk, kolbászból van a kerítés (vagy méginkább kicsit lenézően, hogy sehol nincs abból) de az igazi jólét spanyolok szerint, ha még a kutya póráza is kolbászból van.
"Ahi los perros no están atados con longanizas" Nem kolbásszal vannak megkötve a kutyák

Izzadó csirke
A magyarok úgy izzadnak mint egy ló - míg a spanyolok csirkestílusban olvadnak a forróságban. Tény, hogy csirkét gyakrabban teszünk itt is, ott is a sütőbe és látjuk, hogyan sül ki a zsírja. És mit mondjak, Spanyolországban aztán jó meleg tud lenni, tényleg, mint egy pokoli nagy sütőben!
"Qué calor!Estoy sudando como un pollo!"
[ Read More ]

Meleg van, de nagyon!


Az utolsó Spanyolországban töltött napokban, hetekben csak egy gondolat mozgatott minket: menni, menni. Hogy minél több dolgot lássunk, mielőtt hazamegyünk. Mert az ugyan nem kétséges, hogy vissza fogunk még jönni - de az egyáltalán nem biztos, hogy éppen Andalúziába. Akkora nagy ez az ország és annyi szépség van benne!

Amikor Mijasba költöztünk, olyan közelinek tűnt egy csomó izgalmas város: Sevilla, Granada, Cordoba. Mintha pattogó cukorkák olvadnának a számban, amikor kimondom ezeket a neveket, tele izgalommal, egzotikummal, hagyományokkal, tradíciókkal és persze csodálatos látnivalókkal.
Aztán persze hamar kiderült, hogy megcsalt minket a szemünk, ezek a városok ugyan közelinek tűnnek, de azért meglehetősen sokat kell utazni, hogy odaérjünk. Három óra persze nem a világ vége, de ha egy nap oda-vissza kell megtenni, az már hat, és ha a köztes időben erőltetett menetben várost nézünk, akkor az már elég durva program, különösen annak, aki vezet.
Ősszel-tavasszal is neki-nekivágtunk Spanyolországnak, de valahogy mindig közbejött valami: eső, szél, leckék, betegségek. Az a néhány alkalom persze, amikor mégis sikerült összehozni egy kis városnézést, mind, mind csodás volt.
Különösen azért, mert addigra ráuntunk a tengerpartra. Igen, azt hittem mindig ugyanolyan izgalmas marad a hullámok moraja, a homok forrósága, a sós víz illata és persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy közömbös lettem iránta, mert minden ízében döbbenetesen szép, és bele tudok olvadni az egész lelkemmel - de a tenger valahogy lassan a mindennapok része lett, és nem számított többé programnak, ha csak odamentünk. Többet akartunk. Nem is sejtettem mennyire, míg el nem mentünk Granadába.
Gyakran van úgy, hogy nem is tudja az ember, hogy hiányzik valami az életéből, csak érzi, hogy valami nem az igazi. Így voltam én Spanyolországgal sokáig. Hogy jó itt, mert van napfény, tenger, homok, terasz, jó kaják, kedves emberek, de valami mégis zavart. Nem volt ez egy égető hiány, ami miatt szenvedni kell, vagy ami megkeserít mindent. Egyszerűen éreztem, hogy most nem bűvöl el annyira Spanyolország, mint amikor 15 éve itt jártam, de valljuk be, annyi minden változott azóta. Most például alkalmazkodni kell három gyerekhez, én se vagyok már olyan fiatal, és igen, sok dolgot láttam már azóta, már nem esek hasra egy gótikus katedrális vagy egy középkori vár puszta látványától.
Azt hittem csak ennyi az egész. Változtak az idők, változtam én is, nyilván ezért látom másmilyennek Spanyolországot is.
Aztán elmentünk Granadába és azt éreztem, hogy visszamentem az időben.
Minden újra olyan színesnek, illatosnak, izgalmasnak tűnt, mint amikor először kerültem Spanyolországba. Szinte transzba esve jártam az utcákat, néztem a régi házakat, a kis árnyas, szökőkutas udvarokat, a repkénnyel befuttatott házakat, a régi macskaköveket, a romos házfalakat és mindent, minden, ami arról árulkodott, hogy itt már ezer éve élnek, építkeznek, szeretkeznek az emberek a házfalak mögött.
Ez hiányzott nekem. Az idő nyoma. A múlt lehelete, a kőbe faragott idők nyoma, ami egyedivé tesz egy helyet. Ez az a Spanyolország, amit először láttam, ami elbűvölt és amit azóta is kerestem. Nem a Costa, ahol minden új, tiszta, szép és csilivili, hogy tessen a turistáknak és költsék a pénzük. Nem a tengerpart, nem a homok, nem a napfény, amit én szeretek ebben az országban, hanem a hagyomány, a legendák, a régiségek, az a megfoghatatlan titok, ami kényezteti a szemet és a lelket. Persze, az se mellékes, hogy itt a tenger és egy kicsit sem bánom, hogy mi a Costára költöztünk, mert ez sokkal élhetőbb háttér három gyerekkel, mint egy sikátoros kis utca.
De ha valaki csodát és múltat akar látni, akkor ahhoz bizony be kell menni a kontinens belsejébe, mert a Costa csak díszlet a turistáknak, akik hozzák a pénzt és akikben nincs is mindig igény arra, hogy többet lássanak. Elég nekik a tenger, a napfény, a jókedvű, laza pihenés. Ez az, amiben Spanyolország tényleg jó. Megbízható napsütés tíz hónapon át.
De ez nem az, amit én keresek, ha útnak indulok. Nem a felszín, hanem a mélység.
Csak hát Spanyolország meleg. Nem kicsit. És ahol nem fúj a minden enyhítő tengeri szép és nem párásítja a levegőt a tenger felől érkező köd, ott bizony ez a hőség kegyetlen lehet. Errefelé új értelmet kap a déli szieszta. Itt, a kontinens forró belsejében nem a spanyol lustaság jelképe, hanem a túlélés egyetlen eszköze.
Olyan meleget, mint Granadában sehol, soha nem érezem még. Mintha forró ólomban jártam volna, egy óra séta után minden egyes lépés szó szerint fájt, össze kellett szedni minden erőmet, hogy ne roggyak le az első kávézóban, ahol napernyőt tesznek az asztalok fölé. A napszemüveg, a kalap semmit se segített, a város minden kőből faragott épülete, minden fémből készült korlátja, minden betonból öntött útja tűzforróvá vált és kegyetlenül égetett. Kibírhatatlan volt. És a hőség később se csitult. Magyarországon számíthat arra az ember, hogy este 6-7 körül már kellemessé csendesedik a forróság - Spanyolországban ez a csúcspontja a melegnek, a nap legkibírhatatlanabb időszaka és este se jön el a hűvös enyhülés. A forróság állandó.
Egy nap városnézés után átlagosan két nap kellett hozzá, hogy új erőre kapjunk. Minden estére megfájdult a fejünk, hiába ittunk literszámra a gondosan behűtött vizet, hiába volt mindenkin kalap, hiába hordtuk a napszemüveget. Semmi nem védett meg és tette elviselhetőbbé a városnézéseket. A sok-sok szépség felét se tudtuk felfogni, befogadni, de persze ettől még mentünk hősiesen, amikor csak tudtunk. És egy pillanatát se bántuk meg annak, hogy eltávolodtunk az enyhítést nyújtó medencétől. Már csak azért is, mert a köztes napokon olyan nagyon jólesett belecsobbanni a vízbe, amely már régen nem volt még csak hűvös se. Forró lett minden. De hát ez a nyár lényege és ez jó. Még akkor is, ha itt, Andalúzia déli részén 45 fokra is simán felkúszik a hőmérő higanyszála. Hőség van. Riadó nincs, hát mi se sokat panaszkodtunk. Ha nem bírtuk megálltunk, fagyiztunk, ittunk és pihegtünk kicsit. És néztük, hogy rohangálnak a gyerekek. Merthogy nekik simán ment az is, még a 45 fokban is.
[ Read More ]

Andalúzia kincsei 3. - őskori barlangrajzok


Mindenkinek van egy álomúticélja, amikor útnak indul. Amit mindenképp meg akar nézni, ha már ott van. Nekem ez Altamira volt. Merthogy életemben nem láttam még őskori barlangrajzokat. Aztán persze kikötöttünk itt délen, és amikor ránéztem a térképre, kiderült, hogy Altamira olyan messze van, hogy jobban járok, ha ha legközelebb egyenesen odarepülök, mert innen szinte egy teljes nap lenne odaautózni. Mielőtt nagyon elkeseredtem volna, szerencsére kiderült, nem kell teljesen feladni az álmom, mert Andalúziában is vannak őskori barlangrajzok. Sőt, a legrégibbek éppen itt vannak.

A legegyszerűbb megoldásnak a nerjai barlang tűnt, ami közel is van, kiépített, nagy barlang és az útikönyvemben az szerepelt, hogy húszezer éves barlangrajzok vannak benne. Ez az állítás azonban sok szempontból vérzett.
Az igaz, hogy Nerja gyönyörű - egy hatalmas cseppkőbarlang, kiépített, kényelmesen bejárható betonutakkal, kevés lépcsővel, tehát akár kisgyerekkel is el lehet menni. Nem vezetett túra van, mindenki saját tempójában fedezheti fel, és rendes világítás is van benne. Mi ugyan vittünk kabátot, de nem kellett volna - nem igazán hideg a klíma, bár nyilván 40 fokból talán jobban érezni lehet a különbséget.
A hely amúgy meglepően modern, hatalmas parkoló, busz jár ide a városból, mellette egy nagy shop, ahol mindenféle barlangos szuvenírt lehet venni, még mesekönyvet is, büfével, mosdóval. Szóval igazán kívánni se lehet jobbat. Amint belép az ember a barlangba, már kattintják is róla a fotót - persze nem kötelező megvenni, de én mindig örülök, ha lehetőségem van az egész családról képet készíttetni valakivel mert máskülönben mindig lemarad valaki. A kiírás szerint amúgy a barlangban tilos vakuval fotózni - de bár rengeteg teremőr van, senkire nem szólnak ezért.
Aki még nem járt cseppkőbarlangban, annak igazán nagy élmény, csak ajánlani tudom: hatalmas termekkel, a világ egyik legnagyobb cseppkőoszlopával (32 méter magas) és több, nagy belmagasságú teremmel, ahol igazán törpének érezheti magát az ember. Igazán hangulatos a világítás, szerintem jól megtervezték a látványt, világosabb és sötétebb részek követik egymást. A mi kedvencünk a nagyterem volt, ami pont olyan volt, mint az Indiana Jones és a végzet templomában a híres barlang, ahol a csillével menekülnek. A sok kis cseppkő, mint megannyi apró faragvány díszíti itt a barlangot, mint egy régi romváros, egy elhagyatott templom. Szóval sokféle izgalmas dolgot láttunk  - de azokat a híres barlangrajzokat, amikkel reklámozni szokták a barlangot, sehol nem találtuk.
Megkérdeztük az egyik teremőrt, aki összevissza mismásolt, először, azt mondta, hogy a rajzok már nincsenek meg (WTF???) aztán azt, hogy elvitték a múzeumba, ami lenn van a városban (WTF újra) aztán azt, hogy a honlapon kell előre bejelentkezni, mert egy elzárt részen van, és csak tíz éven felüli gyerekekkel lehet látogatni, de csak limitált számú látogatót egednek be.
Hogy mi az igazság, azt nem tudom, mert a honlapon semmiféle lehetőséget nem találtunk arra nézve, hogy hol lehet erre jelentkezni, még csak utalást sem, de ezek a spanyol honlapok amúgy ritkán vannak a helyzet magaslatán, ritkán adnak használható infót. Aztán hogy jobban utánanéztem, ki is derült, hogy az én útikönyvem persze nem tudja jól, mert az itt található festményeket nem a homo sapiens készítette, hanem a neandervölgyi, és nem is húszezer évesek, hanem 40, de ez nem biztos, mert most csinálják épp a szénizotópos vizsgálatot.


A rajz, ami minden Nerjás szuveníren amúgy ott van, egy érdekes, kettős spirált ábrázol, de nem valószínű, hogy a neandervölgyi a DNS-ét akarta volna így megőrizni, (volt egy ilyen elmélet is) valószínűbb, hogy fókákat ábrázol a rajz. Mit mondjak, mindenki döntse el maga, mit lát benne.
Szóval a barlang jó kis program volt, de az én ősemberrajzos igényemet nem elégítette ki, így tovább kutattam és kiderült, ha igazi barlangrajzot akarok nézni, akkor a Cueva de la Piletához kell elmennem.
Bevallom, én már akkor rosszul lettem, amikor a térképen megnéztem, merre van - merthogy légvonalban ugyan közel, de egy brutális szerpentinen keresztül lehet csak odajutni. Mivel én nem nagyon bírom a kanyargós utakat, és a lányok is hajlamosak a rosszullétre, így addig halasztottuk a dolgot, ameddig csak lehetett. De mivel a hónapok teltek, az út meg nem akart kiegyenesedni, végül a héten rászántuk magunkat a kirándulásra. (Csak nem mehetünk el anélkül, hogy ezt látnánk, ha már itt vagyunk...) Mivel előtte elolvastuk a neten, hogy tíz éves kor alatt ez a barlang sem ajánlott, végül úgy döntöttük, Bende menjen az oviba, míg mi letudjuk a túrát. Nem volt rossz döntés.
Megjegyzem, nem tilos elvinni kisebb gyerekeket sem, de a barlang honlapján pontosan leírják, hogy a parkolóból 110 lécső vezet a barlangig, az egy órás túra alatt pedig újabb 200 lépcsőt kell megmászni, benn nincs világítás, kifejezetten kérik, hogy senki ne nyúljon a falakhoz és azt is, hogy próbáljon meg mindenki csendben menni, mert különben nem fogja a csoport hallani a vezetőt. Nyilván egy 7-8-9 éves gyereknek nem okoz gondot ezeknek a szabályoknak a betartása, de egy háromévessel azért nehezebb betartatni a szabályokat.
Szóval Bendét nem vittük - és ezt nem bántam. Először is azért, mert az út tényleg rémes volt. Majdnem kétórán át kanyarogtunk, sok esetben csak egysávos volt az út, beláthatatlan kanyarokkal. (Nekem ez amúgy horror kategória, de hozzáteszem, a férjem gyorsan és biztonságosan vezet, aki nem annyira rutinos és bátor vezető, annak az út simán eltarthat dupla annyi ideig is...) Kitáblázva sincsen, hogy merre kell menni, erőteljesen használni kell a térképet, könnyű eltévedni.A két óra alatt összesen talán 3-4 táblát láttunk, ami jelezte, merre kell menni. Elágazás jóval több volt.
A barlang mindenben ellentéte a Nerjainak. Aki odamegy, az legyen vele tisztában, hogy se mosdó, se büfé nincs, tehát minden ilyen igényét jóval előtte intézze el. (Falu sincs a közelben amúgy...) Egy picike parkoló van a hegy lábánál, a 110 lépcsőt pedig úgy kell elképzelni, hogy óriás sziklákat egymásra dobáltak és minden foknál körülbelül kétszer akkorát kell lépni, mint ahogyan kényelmes lenne. Az út mellett csak egy vékony vaskorlát van, az egy méter alatti gyerekek szerintem simán kieshetnek alatta. Szóval tényleg nem egy gyerekbiztos program.
A barlang 9-13-ig és 16-18 között van nyitva - a szieszta, ugyebár az szent. Egyszerre 25 embert engednek be. Mi délre értünk oda és nagyon megkönnyebbültünk, mert rajtunk kívül 8 másik ember volt csak ott, igaz, ez hétköznap délelőtt volt, tehát azt tudni lehetett, hogy beférünk a 25-be. A jegypénztárnak tűnő kis házikó ablakában volt egy cetli, hogy a legközelebbi csoport 11.30-kor indul, ami ugyebár 12-kor nem túl informatív. De mivel tudtuk, hogy egy órás a túra (köbö) gondoltuk, akkor 12.30-kor kijönnek. És itt jött az aggodalom. Vajon 12.30-kor indítanak még egy túrát? Vagy azt mondják, hogy sorry, jöjjünk vissza délután négyre. Vajon az, hogy 13-ig vannak nyitva azt jelenti, hogy akkor becsukják a barlangot és kész, vagy azt, hogy akkor indul az utolsó csoport? Erre nézve semmiféle infónk nem volt, de azt tudtuk, hogy ezt a brutális szerpentines utat nem tesszük meg mégegyszer a barlang kedvéért, Bende ovija viszont f4-kor bezár, szóval várni nincs esélyünk. Most, vagy soha. Amikor 12.40-kor még mindig nem jött ki senki, kezdtem elveszíteni a reményt. Végül is simán mondhatják, hogy 20 perc múlva záróra, ezt bizony lekéstük.
De szerencsére a vezető jó fej volt és háromnegyed egykor még indított egy utolsó csoportot. Három ember kapott egy lámpást, itt ugyanis nincs világítás, és elindultunk a csúszós, vizes lépcsőkön. Bár ez is kiépített barlang, szóval nem kell kúszni, mászni - azért jóval hidegebb és megterhelőbb benne a séta, mint Nerjában. Túracipő, zokni ajánlott, de a pulcsi azért elég, mert a 200 lécső megmászása közben azért rendesen kimelegszik az ember, ráadásul figyelni kell, mert csúszósak a kövek, könnyen el lehet esni.

Én nagyon szeretem a vezetett túrákat és ez a pasi nagyon érdekeseket mesélt a barlangról és persze a rajzokról is. Megtudtuk, itt van Európában a legtöbb őskori barlangrajz - 3000 darab. Jó része sajnos nem látogatható részen, (például ahol az ősember kéznyoma van) és ez az egyik legősibb egész Európában, amit a homo sapiens készített, 30.000 éves. (Ennél ősibb csak Ausztráliában van, azok 45 ezer évesek, és persze ott a nerjai is, mondom én, de az ugye neandervölgyi, ami egy másik emberfaj.)
Persze itt is vannak gyönyörű cseppkövek, és denevéreket is láttunk, sőt van egy barlangi tó is, ami nagyon szép, és nekem az is tetszik, hogy itt minden nedves volt, nem olyan szárazka, mint Nerja, minden olyan nagyon élő volt, látszik, hogy nagyon vigyáznak rá. Ennek keretében amúgy a barlangban nem szabad fotózni. Se videózni. Se vakuval, se anélkül, se sehogy. És kész. A barlangrajzok előtt pedig drótháló van, tehát nem is lehet igazán a közelükbe menni.
De ezek így is lélegzetelállítóak. Az ember egyszerűen libabőrös lesz a tudattól, hogy ezt az ősember csinálta. Bemászott ide és festett, rajzolt. Sokat, sokfélét, pirosat, feketét, barnát. Bikát, kecskét, embert, vadászatot, péniszt és vulvát (naná) és persze fókát is. Én mondjuk a fókákat eddig a hideg éghajlattal kötöttem össze, de persze ki tudja, lehet, hogy 30 ezer évvel ezelőtt még hideg volt errefelé. Van, ahol csak 1-2 kisebb kép van, másutt több. Van olyan, ami agyon pontos és felismerhető, van amelyik absztrakt. Van, amiről tudják, mi célt szolgálhatott, például naptár lehetett - másokról fogalmuk sincsen.
Életem egyik legnagyobb élménye volt, tudni azt, hogy most valami olyan van a szemem előtt, ami 30 ezer éves, sokezer évvel a piramisok előtt készült, pedig milyen sérülékeny - hiszen állatzsírból, szénből készült. Isteni szerencse, hogy fennmaradt. És ki tudja, meddig látható még - hiszen sok régi barlangot, ahol őskori rajzok vannak, már lezártak, mert az évi sokezer látogató által kilélegzett szén-dioxid elpusztítja ezt a törékeny csodát. Ezért zárták be Altamirát is, és bár állítólag most megnyílt, csak nagyon kevés embert engednek be, és a jegyre akár egy évet is kell várni.
Szóval nem mondom, Nerja gyönyörű volt - de aki igazán egyedi élményre vágyik, és épp a közelben jár, az semmiképp ne hagyja ki a Cueva de la Piletát, mert igazán egyedi élményben lesz része!
[ Read More ]

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...